Reggel 2 óra buszozást követően teherautókra szálltunk. (Útközben Huliónak köszönhetően megismerkedtünk a bors bokorral, fényképezkedtünk kávéültetvényesekkel együtt utaztunk pár száz métert egy családdal, ám a Nagyi idegessége miatt inkább mindenki leszállt. Szóval platós toyotákkal vágtunk neki a falutól 10 kilométerre lévő Cahabón-szurdokba, Semuc Champey vízi paradicsomába.
Rövid séta és kaptató után a természetes módon elszíneződött erdei folyót és erózió formálta képződményeit csodálhattuk meg. A 300 méter hosszú ácsolt járda számtalan kis medence mellett vezetett el bennünket, melyek többségének kristálytiszta vizében meg is mártózhattunk. A kilátóból -ahonnan 200 méteres magasságból tárul elénk a vízesésrendszer lenyűgöző látványa- lefelé egy bőgőmajom család hangos ordítozásainak lehettünk tanúi. 
Kalandos volt a visszaút is, mivel egy dzsipre kellett mindannyiunknak felmászni, a másik ugyanis nem érkezett időre. Így sűrűn imádkoztunk, hogy a kerekünk ki ne durranjon az éles, néhol nagyon meredek földúton. Igyekeztünk napnyugta előtt a Lanquin barlanghoz érni, melynek egyik fő vonzereje a szürkületben kirajzó többezres denevérraj. Eleinte csak a hatalmas cseppkövekben gyönyörködtünk, ám mikor kint a nap eltűnt a horizonton, megindult a denevérek serege. Nagyon ügyesen tájékozódnak, ahogy valaki a repülési útjukat keresztezte gyorsan szétrebbenve folytatták útjukat. A szállásunkon hatalmas lcd tvnek köszönhetően egy az úthoz kapcsolódó filmet néztünk meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése